Belső tér…
Van egy hely, egy titkos tér…
Egy tágasság, ahol mi nők, mindannyian felismerjük a bennünk élő tudást… van egy hely, ahol nem lehet hazudni… Ez a tér hív most minket, vár a kiáltásunkra, az eksztázisunkra, a táncunkra, a lélekzetünkre, a bölcsességünkre, a vadságunkra.
Van bennünk egy tér, ahol a bölcsesség és a zabolátlanság összefonódik…van egy tér, ahol táncolni kell, ahol futni kell… ölelkezni a széllel, incselkedni a nappal.
Mindaz, ami bennünk él azt kéri, hogy engedjünk a hívásnak.
Nem vagyunk egyformák…
Van, aki egy monogám házasságban mindent feltéve egyetlen lapra ragyogó rózsaként virul. Van, akinek élete a gyermekvállalásban teljesedik ki, akinek legszentebb megélése az anyaság… van, aki többször választ, több kapcsolatban keresi – és éli meg gazdag érzelmi élményeit, a szerelmet.
Van, aki számtalan utat kipróbál, aki személyes céljait szeretné mindenek előtt megvalósítani, de bárkiről legyen is szó, bármilyen vágyakról, életekről, érésekről, egyik sem jobb, vagy értékesebb a másiknál.
Meg kell tanulnunk elfogadni ezt a sokszínűséget, amelyre csak akkor vagyunk képesek, ha azt éljük, aki, a leghangosabban kiált bennünk.
“Visszaveszem magam, félelem.
Nem vagy az árnyékom többé.
Nem tartalak a kezemben.
Nem élhetsz a szemeimben, füleimben, hangomban,
a hasamban, vagy a szívemben, a szívemben,
a szívemben, a szívemben.”
(Részletek Joy Harjo indián költő Visszaadlak c.verséből. Fordította: Gyukics Gábor)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: